2017. október 5-én NJSZT és a T@T Labor elindította két darab, 10-10 micro:bitet tartalmazó csomagját (Robit és Borit) egy kis országos "botorkálásra" a jelentkező iskolák között, a jelentkezés sorrendjében.

Bit Robi és Bit Bori

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szakmai szempontból 2017-ben is eredményes évet zárt. Erről tanúskodnak központi eseményeink, mint a teltházas DE!

HÓDítsuk meg a biteket logóA bebras nemzetközi informatikai verseny hazai szervezésében idén több mint 21 ezer diák versenyzett az öt életkori kategóriában.

2017. június 19-én az ELTE IK T@T Kuckója adott helyet a Bebras kezdeményezéshez kapcsolódó DACHU találkozónak és műhelymunkának, melynek lebonyolítását az NJSZT Közoktatási Szakosztálya támogatta.

A 2011 óta Magyarországon is megrendezett HÓDítsd meg a biteket! verseny egy nemzetközi kezdeményezés magyar megvalósulása. A megmérettetés kérdéseinek kidolgozása hosszú és összetett folyamat:

Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.

Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által támogatott és ösztönzött munkálatok gazdagságát – és ezzel az IKT-tudományok szépségeit is fókuszba helyezzük.

Közösségben jobb! – Társaságunk segít, hogy egy-egy témakör kutatói, oktatói közösen alkothassanak.

T@T Kuckó az ELTE Informatikai Karán

AZ INFORMATIKA AZ EGYIK KEDVENC TANTÁRGYAD? TE VAGY AZ OSZTÁLYBAN A SZÁMÍTÓGÉPGURU?

HADD MUTASSUNK TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEKET, ÚJDONSÁGOKAT! HADD ÁLLÍTSUNK ÚJABB KIHÍVÁSOK ELÉ!

UNOD AZ INFORMATIKÁT? ESETLEG IRTÓZOL MÉG A GONDOLATÁTÓL IS?

HADD MUTASSUK MEG A SZÉPSÉGEIT, LEHETŐSÉGEIT ÉS AZT, HOGY TE IS LEHETSZ JÓ EZEN A TERÜLETEN!

 

GYERE ÉSHÓDÍTSD MEG VELÜNK A BIT-EKET!