​​​​​​​A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) rendezvénye, az IOI Study Camp, amely a verseny lezárultával a legjobb eredményeket elérő olimpikonokat látja vendégül magas színvonalú szakmai és szabadidős programokkal egy héten át. 2023-ban az IOI Study Camp Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán (ELTE IK) került megrendezésre, az ELTE IK és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében, a Huawei támogatásával, október 25-29 között.

Az IOI Study Camp az IOI 2023 nemzetközi informatikai diákolimpia „follow up” eseménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara (ELTE IK) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közös szervezésében, illetve a HUAWEI finanszírozásában.

Az IOI idei aranyérmesei és ezüstérmesei, valamint a korábbi IOI versenyek aranyérmesei közül összesen 31 diák fogadta el a meghívásunkat!

Németh Márton diákolimpikon régi ismerősünk, többször beszélgettünk már Vele, egyfajta szóvivő is a versenyzőink között. Most bronzéremmel tért haza a Szegeden tartott Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról – és már a jövőre készül: az egyik legpatinásabb brit egyetemen folytatja tanulmányait.

​​​​​​​A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) közösségéért tett szolgálataiért kiemelkedő díjban (Distinguished Service Award) részesült Dr. Horváth Gyula kollégánk, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke. A díjat az – idén hazánkban, Szegeden rendezett – IOI záróceremóniáján adta át Benjamin Burton professzor, az IOI Nemzetközi Bizottságának elnöke. Büszkén gratulálunk Horváth Gyulának, aki néhány napja meglátogatott minket a Báthori utcában – az NJSZT irodájába igazából hazajár! – és tudtunk beszélgetni néhány szót.

Nagyon jó eredményeket értek el a magyar diákok az idén augusztus 28. és szeptember 4. között Szegeden megrendezett Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI). Rendező országként hazánk két csapatot indíthatott, a nyolc diákolimpikon egy ezüst- és öt bronzérmet szerzett, de a további két csapattag is dicsérettel tért haza a világ legrangosabb informatikai versenyéről, amelyre a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében készültek fel a versenyzők.

​​​​​​​Alig tértek haza a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ezüstéremmel a nyakukban, már utaznak is tovább Szegedre, a legnagyobb, csúcs IT-diákolimpiára, az IOI-ra, melyet idén hazánk rendez - s melyen hat másik magyar tehetség mellett ők képviselik Magyarországot!

Molnár Istvánnal és Tarján Bernáttal beszélgettünk.

​​​​​​​A nyári szünet előtti utolsó Hírlevelünkre készülve is érdemes megjegyezni, hogy közeledik a diákolimpiai szezon, így a tehetséggondozók és a diákok számára ez az időszak sem fog pihenéssel telni. Érdemes a Neumann Társaság Facebook-oldalát és az njszt.hu oldalt követni, mert a versenyek állásáról, eredményeiről beszámolunk majd! A diákolimpiai versenyek a jéghegy (pontosabban: a tehetséggondozó piramis) csúcsát jelentik – és egy nagyon intenzív hazai verseny- és felkészülési időszak előzte meg őket.

Április 28-án ért véget az ELTE Informatikai Karán az IOI, CEOI és RMI nemzetközi versenyek hazai válogatóversenye, én pedig meglátogattam a srácokat a verseny végén a „Lovarda” fedőnevű számítógéplaborban, ahol a több mint száz számítógép és lapmonitor már azt a hangulatot és környezetet idézi, ahogy az IOI-n, azaz a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián kódolnak majd a versenyzők. A verseny utáni első pillanat légköre feledhetetlen: eufória és fáradtság – valóban a sportversenyeket idézően.  Talán „agyizomlázról” ritkábban beszélünk, de a szellemi teljesítmény és az utána való kellemes fáradtság érzése meghatározó ilyenkor. Én mégis faggatni bátorkodtam a versenyzőket és a verseny főszervezőjét is.

 

Pénteken véget ért a világ legrangosabb informatikai diákolimpiájának kétnapos válogatóversenye az ELTE Informatikai Kar száznál több számítógépet rejtő számítógép laborjában. A válogatón legjobb eredményt elérő nyolc versenyző vesz részt az augusztus 28-ától Szegeden zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2023). 

A Neumann Társaság a kezdetektől aktív hazai motorja a diákolimpiai felkészítésnek, országos tehetséggondozási programunk részeként. Idén is megtartjuk a válogatóversenyeket, melyeken az NJSZT által szervezett nagy hazai versenyek legjobbjai vesznek részt.

A névsorokban természetesen vannak ismert nevek, akik már bizonyíthattak nemzetközi versenyeken.

A csoport abból a célból jött létre, hogy összefogja a korábbi informatikai diákolimpiák (IOI, CEOI, EGOI, EJOI) versenyzőit egy alumniba. A csoportba meghívtuk az „öregdiákok” mellett az egykori csapatvezetőket és felkészítőket is. Egyik célunk az, hogy a régi diákolimpikonokban is tudatosodjon, hogy a felkészítés és a szervezés a Neumann Társaság égisze alatt történt a kezdetektől – és csatlakozzanak a tudományos egyesülethez, esetleg erejük szerint segítsék a mai diákok felkészítését, pályaorientációját.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI 2022) mind a négy versenyzőnk derekasan helytállt, de a sors most úgy hozta, hogy épp az a két diák szerzett érmet – Molnár István Ádám egy ezüstöt, Czanik Pál egy bronzot –, akik nem zarándokoltak el kétszer kétnapos utazással az egzotikus Indonéziába, hanem a versenyszervezők által biztosított lehetőséggel élve online küzdötték végig a versenyt. Az 5 óra időeltolódás ellenére ez nem okozott nekik problémát, sőt!

A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI), amely középiskolások számára a legrangosabb versenyprogramozási megmérettetés, hiszen közel kilencven ország több száz versenyzője között kell jól teljesíteniük a fejlett algoritmikus gondolkodást igénylő feladatokban.

Tegnap tartották az IOI 2022 első versenynapját az indonéziai Yogyakartában, a hibrid megrendezett versenyen a helyszínen és online is vettek részt versenyzők a nemzetközi mezőny legjobbjaiból. A részeredményeket a hibrid versenyzés miatt sokáig online sem lehetett követni. Az 5 óra hosszat tartó feladatmegoldás megterhelő kihívás volt a helyszínen és megterhelő online bekapcsolódva is.

Augusztus 7-től augusztus 15-ig tart a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI 2022, Indonézia), az eredményt a záróceremónián hirdetik ki. Négy magyar versenyzőnek szurkolhatunk. Az IOI magyar delegációja pedig már a legjobb gyakorlatokat figyeli, mert 2023-ban Magyarország fogadhatja 92 ország közel 400 diákját Szegeden, az IOI 2023-on!

Izgalmas tesztversennyel zárult második, szuperintenzív, háromnapos diákolimpiai felkészítőnk. A mai nap befejeződött felkészítést Dr. Horváth Gyula, a Tehetséggondozási Szakosztályunk alelnöke vezette az ELTE Informatikai Kar PC10-es laborjában. A diákolimpikonok számára most már az éles megmérettetés következik, először július 24-30 között a horvátországi Varaždinban, azaz a történelmi váráról is nevezetes Varasd városában: a CEOI – a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.

Az Oktatási Hivatal ajánlása alapján az OKTV informatika tantárgyra való felkészítő munka elismeréseként Kiváló Versenyfelkészítő díjat kapott a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke, Erdősné dr. Németh Ágnes a Nemzeti Tehetség Központtól.
Gratulálunk a megérdemelt díjhoz.

Négynapos, intenzív diákolimpiai felkészítőt tartott a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kar az IOI (Nemzetközi Informatikai Diákolimpia), a CEOI (Közép-Európai Informatikai Diákolimpia) és az RMI (Romanian Masters of Informatics) magyar delegáltjainak. A nemzetközi versenyekre való felkészítést Dr. Horváth Gyula, Tehetséggondozási Szakosztályunk alelnöke vezette az ELTE IK PC10 laborjában.

A diákolimpiákra nemcsak a versenyzőknek és felkészítőiknek kell felkészülniük, de a szervezőknek is, szigorú protokoll és egy hagyományosnak mondható, nemzetközi ütemezés szerint. Nincs így ezzel másként a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia, azaz az IOI 2022 indonéz szervezőgárdája – s mi sem, hiszen mi pedig 2023-ban fogadjuk a világ legjobb diákprogramozóit Szegeden, az IOI2023-on. Tehetséggondozásért felelős alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes a múlt hónapban Indonéziába látogatott, hogy a magyar delegáció tagjaként segítse a helyi kollégák felkészülését – és persze azért is, hogy eltanuljuk a legjobb gyakorlatokat 2023-ra.