• Gratulálunk Németh Márton Tamásnak!

  • Tegnap az eJOI-aranyérmesünkkel beszélgettünk, ma a tanárával, Csató Endrével, aki a hazai helyszín biztosításában is kulcsszerepet játszott. A tanévkezdés napján igazán inspiráló egy ilyen elhivatott és sikeres pedagógussal eszmét cserélni! 

  • Bemutatjuk az eJOI aranyérmesét

    Molnár István Ádámmal, a Földes Ferenc Gimnázium tanulójával már múlt évben is beszélgettünk, akkor bronzérmet nyert az Európai Junior Informatikai Diákolimpián. Most aranyérmet hozott Magyarországnak, mégpedig „hazai pályán”, mert az idén romániai szervezésű, de online versenyen Miskolcról vettek részt hazai diákolimpikonjaink.

  • A 30 országból álló nemzetközi mezőnyhöz mérve is színvonalasan (összpontszám szerint az országok rangsorában az 5. helyen!) – és a korábbi magyar eJOI-delegációkhoz képest is kiemelkedően szerepeltek a hazai diákok a romániai szervezésű, de online megrendezett versenyen! Gratulálunk!

  • Szeptember elsejétől október 15-ig iskolakezdési akcióval segítjük a tanulni, fejlődni vágyókat.

  • Új elemekkel bővül a digitális kompetencia képzés- és minősítés évtizedek óta sikeres rendszere, az ECDL Magyarországon. A munkaerőpiacon világszerte elfogadott, nemzetközi alapú ECDL-ben szeptembertől friss modulok jelennek meg, amelyek természetesen már az automatikus vizsgáztató rendszer (Sophia) szolgáltatásait is használják, hasonlóan a népszerű Képszerkesztés modulhoz, amely ősztől szintén a modern, automatikus környezetben érhető el.

  • Hely

    A RENDEZVÉNYT ONLINE FORMÁBAN TARTJUK, ZOOM PLATFORM HASZNÁLATÁVAL

    Dátum

    Idén is tartunk tanévnyitót a vizsgaközpontjainkban dolgozók számára, mégpedig online formában – de úgy döntöttünk, sokkal hasznosabb, ha zártkörű megbeszélés helyett az elhangzottakat közkinccsé tesszük.

  • A professzionális informatikai társaságokat, így a Neumann Társaságot is összefogó európai ernyőszervezet, a CEPIS idén tavasszal felmérte a DigComp, azaz az Európai Állampolgári Digitáliskompetencia-keretrendszer ismertségét a tagszervezetek körében. A felmérés, melyet természetesen az NJSZT is kitöltött, hangsúlyozza a keretrendszer előnyeit, hasznát a munkaerőpiacon és az oktatásban – és egyértelműen látszik, hogy az ECDL (más országokban: ICDL) jól illeszkedik hozzá, tehát nagy mértékben és kipróbált módon segítheti céljai megvalósulását.

  • Beszélgetés Varga Zalánnal

    Egy magyar tinédzser, aki bolondul a Túró Rudiért és a Wellhello zenekar számaiért. Sok ilyen magyar diák van, de Varga Zalán egy kicsit messzebb lakik, egész pontosan a világ másik végén: Új-Zéland legnagyobb városában, Aucklandban. És tehetséges programozó, aki az Új-Zélandot képviselő delegáció egyik tagja volt idén az IOI-n, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián.

  • „A gazdaság és a társadalom új informatikai kihívásai”

    Hely

    Pannon Egyetem, Veszprém

    Dátum

    -

     

    Az Országos Gazdaságinformatikai Konferencia idén nagy hangsúlyt fektet az aktuális kérdésekre, különösen a COVID-19 járvány gazdasági és társadalmi hatásaira, az üzleti szféra informatikai kihívásaira, az oktatási- és munkamódszerekben széleskörűen alkalmazott online megoldásokra.

    Még sok idő van jelentkezni, várjuk az előadókat!

     

  • Két versenyzővel beszélgettünk

    Czanik Pál és Varga Bendegúz meséltek az eJOI-felkészülésről. Izgalmas napok: drukkoljunk együtt a magyar versenyzőknek!

  • Napra pontosan negyven évvel ezelőtt mutatkozott be az első IBM PC, az a személyi számítógép, amely minden bizonnyal a legnagyobb hatást gyakorolta az emberek életére.

  • Hely

    Óbudai Egyetem, Bécsi út 96/b, H-1034 Budapest

    Dátum

    -

    A konferenciára aug. 20-ig várják a tudományos publikációkat a fuzzy technológia, neurális hálózatok, genetikus algoritmusok, a bizonytalanság modellezése, hibrid rendszerek, alkalmazások és informatika területéről.

  • Augusztus 8-án érnek véget a tokiói nyári olimpiai játékok – a pandémia miatt 2020-ról 2021-re tevődött sportesemény lázban tartja a világot. Az ókori eredetű – és 1896-tól immár a modern nemzetek sportolói között is megrendezett esemény szép üzenetet közvetít: tisztességes versenyről, fair play-ről, világhírről. Ezt az eszmeiséget viszik tovább a tantárgyakhoz kapcsolódó diákolimpiák is – melyek közül a Neumann Társaság felel az informatikai olimpikonok felkészítéséért, nem is akárhogy!

  • A Neumann Társaság szívesen ad otthont a legújabb technológiák megismerését, oktatását, új tehetségek szórakoztatva tanítását célzó programoknak múzeumi falak között is, így az informatikai örökség átadása és a jövőre való felkészítés együtt történik. Tamagochi szimulátortól a járőrrobotig: július végén tartott robotika táborunkba a táborvezető, Györe Mihály nyújt betekintést.

  • Elhunyt Mathiász Gábor, a Hungarikum Szövetség alelnöke

    Nagy veszteség érte a Hungarikum Szövetséget, melynek a Neumann Társaság is az alapító tagjai közé tartozik. Tragikus hirtelenséggel elhunyt Mathiász Gábor, aki a megalakulástól, 2011-től töltötte be a szervezet alelnöki tisztségét.

  • Hely

    online konferencia

    Dátum

    Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, Energetika-Elektrotechnika és Számítástechnika Szakosztályai online szervezik meg a XXII. Energetika-Elektrotechnika – ENELKO és XXXI. Számítástechnika és Oktatás – SzámOkt Multi-konferenciát  2021. október 16-án, szombaton.

  • „A munka nem játék, de közel állhat hozzá” – címmel tartottuk online meetup sorozatunk következő adását, június 30-án.

  • Két fontos informatikai diákolimpiával a hátunk mögött Nikházy Lászlóval, az ELTE Informatikai Kar Doktori Iskolájának hallgatójával, egyszersmind a Neumann Társaság fiatal tehetséggondozó szakemberével készítettünk interjút.

  • Sorozatunkban annak járunk utána, hogy szponzorainkat milyen okok motiválták társaságunk támogatására – némi hátsó szándékkal: hátha mások is kedvet kapnak.