A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya 1999. április 27-én alakult meg, már addig is több verseny szervezésével és a versenyekre való felkészítéssel foglalkozó országos és regionális versenybizottságok tagjaira épülve. Célja, hogy versenyeket és más tehetséggondozó rendezvényeket szervezzen elsősorban a középiskolások és részben az általános iskolások számára.
A szakosztály évente tart rendes ülést. Minden év novemberében az INFO ÉRA konferencián, Zamárdiban. A találkozás célja a versenyek szakmai tartalmának egyeztetése, a versenyek indításával kapcsolatos problémák megbeszélése illetve a lezárult versenyek értékelése.
Közel kilencven iskola közel 1000 – egész pontosan 996 – diákja indult el a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kar által szervezett Országos Grafikus Programozási Verseny első, iskolai fordulóján, január 26-án. A verseny első korcsoportja már a 3-4. osztályosok számára is belépőt jelent az al…
Az NJSzT, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és az Alphacademy egy új programozási csapatversenyt indít idén Kódkupa - IIOT Válogatóverseny néven.
Vadonatúj és hiánypótló verseny indul: mostantól csapatban is összemérhetik tudásukat a programozásban jeleskedő 7-12. osztályos diákok országos és nem…
A „román NJSZT”, azaz a SEPI támogatásával már évek óta megrendezik a Romanian Master of Informatics versenyt, melyen széles nemzetközi mezőny kap lehetőséget a részvételre – a pandémia miatt már második alkalommal is online módon. 2021 év végén, december 15-től 17-ig tartott a verseny, melyen a mag…
A Neumann Társaság tehetséggondozási programjában résztvevő magyar diákok is lehetőséget kapnak rá, hogy szerepeljenek az Oroszország high-tech városában és egyetemén, Innopolisban tartandó, februári versenyen. Az Innopolis Open online válogatóversenyein meglepően jó eredmény született – és e…
December 18-án lesz 9 éve, hogy meghalt Kovács Győző (1933-2012). A Neumann Társaság családjának nagyon fontos, csupaszív, örökmozgó tudósa egyben a Neumann Verseny alapítója is. A verseny társszervezője és házigazdája, az I. Béla Gimnázium igazgatója, Hajós Éva gondolatait közöljük, melyek az idei…
"Idén minden máshogy alakult, mint a korábbi Neumann Versenyeken, mégis óriási öröm volt újra átélni azt az élményt, ami 2004 óta minden évben egy ünnep zsűritagoknak, tanároknak, de nagyon remélem és érzem, hogy a diákoknak is." Marketingigazgatónk, Képes Gábor 2004-től tagja a zsűrinek. Pontokba s…
A digitális oktatás támogatása, a járványügyi védekezés, a mesterséges intelligencia alkalmazása – számos aktuális, friss témára is reagáltak a szekszárdi Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen induló, 20 évnél fiatalabb, jellemzően középiskolás és általános iskolás diákok. …
Az éves Neumann Konferenciával párhuzamosan egy jelenléti tanácskozásra is sor került Hajdúszoboszlón, amelyről természetesen nem hiányozhattak Közoktatási, Tehetséggondozási- és Robotika Szakosztályaink képviselői – annyira nem, hogy egy egész delegáció és szinte egy külön szekció kerekedett a Neum…
Októberben ünnepelte megalakulásának 15. évfordulóját a 14 civil szervezet kezdeményezésére létrejött, hazai és határon túli magyar tehetségsegítő szervezeteket tömörítő konzultatív testület, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) és a jogi képviseletét ellátó Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövet…
Hely: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár 4200 Hajdúszoboszló, Szilfákalja 2.
Dátum:
-
Folytatás vagy újrakezdés? - külön ajánljuk a 8. szekciót, többek között Erdősné dr. Németh Ágnes, Badics Alex, Pluhár Zsuzsa, Szögi Zoltán előadásaival: Nemzetközi versenyek a tehetségfejlesztés szolgálatában.
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.