2017. 06. 21.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya 2017. június 20-án rendezte meg az ELTE-n az első Junior Programozási Versenyt, kísérletképpen meghívott versenyzőkkel. A meghívottak a Nemes Tihamér OITV Programozás kategória döntőjében eredményesen szerepelt, 2001.12.31.…
2017. 05. 15.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) idén is az ELTE Informatikai Karán (IK) tartotta két rangos informatikai diákversenye díjkiosztóját. Május 11-én, déltől a 20. Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny díjazottjai, délután pedig a 33. Nemes Tihamér Országos Informatikai…
2017. 02. 22.
Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.
Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógé…
2016. 06. 01.
Látogatóban diákolimpikonoknál és reménybeli diákolimpikonoknál
Zsakó László, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) alelnöke és Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke, tanártársával, Horváth Gyulával együtt intenzív felkészítést tart a programozó diákolimpikonoknak az ELTE Informat…
2015. 07. 22.
CEOI 2015 — Brno, Csehország, 2015. június 29 – július 4.
Résztvevő országok: Csehország, Grúzia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Svájc, Szlovákia, Szlovénia. Csehország rendezőként 2 csapatot indított, így 11 csapat 44 versenyzője vett részt az olimpián.