A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya 1999. április 27-én alakult meg, már addig is több verseny szervezésével és a versenyekre való felkészítéssel foglalkozó országos és regionális versenybizottságok tagjaira épülve. Célja, hogy versenyeket és más tehetséggondozó rendezvényeket szervezzen elsősorban a középiskolások és részben az általános iskolások számára.
A szakosztály évente tart rendes ülést. Minden év novemberében az INFO ÉRA konferencián, Zamárdiban. A találkozás célja a versenyek szakmai tartalmának egyeztetése, a versenyek indításával kapcsolatos problémák megbeszélése illetve a lezárult versenyek értékelése.
Véget ért az eJOI - az Európai Junior Informatikai Diákolimpia – és ahogy már beszámoltunk róla, egy magyar bronzérmessel, Molnár Istvánnal is büszkélkedhetünk.
A diákolimpia legkisebbeket megszólító változatáról Erdősné dr. Németh Ágnessel, a Neumann Társaság alelnökével beszélgettünk, aki a…
A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) megszervezése sikerélmény volt és értékes tapasztalat számunkra, melynek tanulságait 2023-ban, a nagy IOI Nemzetközi Diákolimpia szervezéséhez is használhatjuk. Az mindenképp tanulság, hogy nagyszerű, hogy vannak stabil, folytonosságot képviselő, érték…
Szeptember 6-án, vasárnap, az ünnepélyes online záróceremóniával véget ért a grúziai szervezésű, de teljesen online megrendezett Európai Junior Informatikai Diákolimpia.
A bronzérmes Molnár Istvánnal beszélgettünk.
Az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpián (CEOI) tizenhárom ország ötvenöt, húsz évesnél fiatalabb diákja vett részt. A magyar diákok egy ezüst-, és két bronzérmet szereztek, míg aranyéremmel idén két lengyel, egy cseh és egy horvát versenyző térhetett haza.
Az idei CEOI a Neumann Társaság, az ELTE Informatikai Kara és Nagykanizsa városa rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Tungsram cég támogatásával zajlik, az idei járványhelyzet miatt "hibrid üzemmódban".
Drukkoljunk együtt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia versenyzőinek!
Folyamatosan frissülő rangsor:
https://ranking.cms.inf.elte.hu/rws/Ranking.html
Részletesen a programról:
https://njszt.hu/hu/news/2020-07-21/ceoi-2020-kozep-europai-informatikai-diakolimpia-nagykanizsan
Hivatalos oldal…
A Neumann Társaság és ez ELTE IK szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2020. augusztus 23-29. között Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban zajlik a CEOI, vagyis a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.
Július 15-én ért véget az Innopolis Egyetem (Tatárföld, Oroszország) online nyári tábora, melyen két magyar diák, Bagladi Milán és Németh Márton is részt vettek, a diákolimpiai válogatókra is felkészülésként. A Neumann Társaság tehetséggondozási rendszerében részt vevő diákok közül Milánnal beszélge…
Oroszország high-tech városa és egyeteme, az Innopolis University rendszeresen tart informatikai versenyeket és felkészítő táborokat, melyeken a Neumann Társaság támogatásával magyar diákok is eredményesen részt vesznek. A pandémia Tatárföld IT-vezérhajójának kormányzását is megváltoztatta: jelenleg…
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.