A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara közreműködésével a 2019/2020-as tanévre is meghirdette a Nemes Tihamér Online Programozási Versenyt. Az 5 fordulós verseny novembertől május elejéig tartott, az utolsó két fordulót már a pandémia idején tartottuk – részben annak „pozitív mellékhatásaként”, részben a Neumann Társaság kommunikációs tevékenységének köszönhetően érezhetően megnövekedett érdeklődés mellett.

A marokkói IOI - Informatikai Diákolimpia - csapat által lányoknak rendezett Girls Code versenyben a magyar lányok a 150 résztvevős mezőnyben nagyon szépen helyt álltak: Nagy Boglárka 19., Lieb Hanna 24., Éles Júlia 38., Halász Eszter 53. helyezett lett. Szatmárnémetiben tanulnak, Demeter Csaba Attila tanár úr vezetésével - és részt vesznek tehetséggondozási programunkban.

A május 9-én, szombaton megrendezésre kerülő fordulóra május 6., szerda éjfélig lehet jelentkezni!

A MOL idén is tíz kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző munkáját ismerte el Mester-M Díjjal: egyikük Erdősné dr. Németh Ágnes a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium mesterpedagógusa, sok éves tehetséggondozó munkájának sikerességét jól mutatja, hogy diákjai nagy számban vesznek részt hazai programozási versenyek döntőjében, illetve nemzetközi informatikai diákolimpiákon.

Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat kapott Zsakó László, az ELTE IK tanszékvezető egyetemi docense, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnöke.

A Neumann Társaság közreműködésével és támogatásával, az ELTE Informatikai Karán fejlesztett https://mester.inf.elte.hu/ online alkalmazás ezer szállal kötődik a Neumann Társaság tehetséggondozási programjához, de nyilvánosan is használható – és a versenyekre való felkészülés mellett több más szerepet is kaphat a digitális távoktatásban!

A kezdő algoritmusoktól szépen végigvezet a nagy nemzetközi versenyeken használt algoritmusokig, így minden szinten ellát feladattal, jól strukturált rendszerben.

A szellemi versenyekre, így az informatikai diákversenyekre való felkészülés hasonlóan szorgalmas, rendszeres munkát, jelenlétet igényelő folyamat, mint a komolyan vett sportolás. A koronavírussal kapcsolatos vészhelyzet miatt több informatikai verseny elmarad a tavasz folyamán, de a Neumann Társaság tehetséggondozási rendszere ebben a vészhelyzeti időszakban is biztosítja a felkészülést, az online, letölthető anyagokat, sőt! a nagy megmérettetések szimulálására alkalmas online versenyeket is. A következőre, a Nemes Tihamér Online Programozási Versenyre április 4-én kerül sor!

UPDATE: A koronavírussal kapcsolatos intézkedésekre tekintettel a Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny döntőjét márciusról májusi időpontra halasztottuk. A megértést köszönjük!

A kísérőtanár, Nikházy László alapos összefoglaló beszámolója az innopolisi versenyről, melyen igen szépen szerepeltek a magyar versenyzők. A cikket a diákok élménybeszámolóival frissítjük a napokban!

A tanulmányi verseny résztvevői két kategóriában – programozás, illetve számítógépes alkalmazások – témakörében mérték össze tudásukat. A megyei hatókörű versenybe az iskolai fordulóban legjobb teljesítményt nyújtók jutottak. Hasonlóan az elmúlt évekhez, illetve az országos trendhez hasonlóan, az informatikai versenyen legfőképp a gimnáziumi tanulók indultak, míg a szakmát is tanuló diákok inkább a szakmai versenyeken vesznek részt.

 

A hétvégén az Oroszország high-tech egyetemi városában, Innopolisban zajlott nemzetközi informatikai diákolimpiáról a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában részt vevő két magyar diák, Deák Bence és Tóth Gellért is egy-egy harmadik helyezéssel tért haza.

A bakui Nemzetközi Informatikai Diákolimpián való eredményes részvételért a versenyzők, a felkészítők, a csapatvezetők és a két felkészítő szervezet: az ELTE IK és a Neumann Társaság is elismerést kapott!

 

Tehetséggondozási rendszerünk egyik legpatinásabb versenye, a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Verseny most is rengeteg diákot, érdeklődőt vonz határainkon innen és túl.

Lezajlott a verseny 2. (regionális) fordulója magyarországi és erdélyi helyszíneken. A 30 helyszínen 129 5-8. osztályos, 362 9-10. osztályos, valamint 134 11-12. osztályos tanuló vett részt.

Az év egyik legkiemelkedőbb eseménye! A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében 2020. június 29. és július 5. között Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnáziumban zajlik majd a jövő évi CEOI, vagyis a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia.

Már lehet jelentkezni a Neumann Versenyre! Minden diák és tanár figyelmét felhívjuk a Neumann Társaság legendás főtitkára, Kovács Győző által alapított, különleges versenyre, melyen a diákok kreativitása, a programtermékeik egyedisége, az informatikai tudás és a bemutatás stílusa is komoly szerepet kap.

A World Robot Olympiad™ világdöntőjéhez kapcsolódóan, műhelymunkával egybekötött nemzetközi konferenciát szervezünk a Digitális Jólét Program Nonprofit Kft-vel együttműködésben.

Az algoritmikus gondolkodásra való képesség fejlesztése, a kódolás, a programozás egyre fontosabb része a 21. századi ember digitális kompetenciájának, és világszerte mind szélesebb körben válik valamilyen formában az iskolai oktatás részévé. Fontosnak tartjuk, hogy ez a tendencia Magyarországon is erősödjön.

 

Az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztálya az ELTE Informatikai Karán országos tehetséggondozó haladó programozási szakkört indít.

Azok jelentkezését várjuk, akik esélyesek programozásból OKTV vagy Nemes Tihamér 2.korcsoport verseny országos döntőjébe jutni.

Információ: http://tehetseg.inf.elte.hu/szakkorok.html

 

Logo programozási verseny, Nemes Tihamér Verseny programozási és alkalmazási kategória, Nemes Tihamér Online Programozási Verseny

Ne maradjanak, ne maradjatok le versenyeinkről! Tehetséggondozási Szakosztályunk oldalán már kint található több rangos versenyünk felhívása!

Magyar bronzérmesünk van az Európai Junior Informatikai Diákolimpián: Németh Márton Tamás. Felkészítő tanára egyben a Neumann Társaság alelnöke is, Erdősné Németh Ágnes. Vele beszélgettünk az augusztus 23-tól 29-ig tartó verseny után.

Az informatikaoktatás jelentős konferenciái, a Neumann Társaság együttműködésével!