A robotika műhelyeit bemutató sorozatunkat a Bejczy Antal iRobottechnikai Központtal folytatjuk, ahol Haidegger Tamás Kalmár-díjas kutatóval többek között a da Vinci sebészrobotról és a járvány idején is hasznos robotfejlesztésekről beszélgettünk.
A robotika műhelyeit bemutató sorozatunkban eddig két fiatal robotfejlesztő csapatot és egy egyetemi versenyt mutattunk be – most pedig „hazabeszélünk”, mert a Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) sok szálon kapcsolódik a Neumann Társasághoz. Ez a verseny, a MIRK valóban egyre jobban műhelyként működik…
Sorozatunk korábbi részeiben robotfejlesztőket látogattunk meg, most egy verseny bemutatásával szeretnénk jó példát mutatni: pályaorientációból, projektszemléletből a RobonAUT minden szinten jelesre vizsgázik évről évre.
Az elkövetkező hónapokban több robotika műhelyt, fejlesztőt, oktatót, versenyszervezőt bemutatunk, keresve a formát és tartalmat, ahogy ez a terület a Neumann Társaság köreibe beépíthető legyen - s mindenképpen hasznos, tanulságos, ha bepillantunk az ő világukba.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szakmai szempontból 2017-ben is eredményes évet zárt. Erről tanúskodnak központi eseményeink, mint a teltházas DE!
Múlt héten területi szervezeteink múlt évi tevékenységeiből és idei terveiből szemezgettünk, jelen cikkünkben a szakmai közösségeinkben folyó, rendkívül sokszínű munkákba szeretnénk bepillantást engedni.
Most sem a "teljesség igénye" vezérel minket, hanem az a szándék, hogy a Neumann János Számítógé…
Hely: ELTE Informatikai Kar, 1117 Budapest, Pázmány Péter Sétány 1/C, földszint 0.823-as "Kitaibel" terem és környéke
Dátum:
A Robotika Szakosztály, az ELTE Informatikai Karával közös szervezésben, idén is megrendezi a RobotNap 2011 rendezvényét.
A rendezvényre szeretettel meghívunk minden robotika iránt érdeklődőt, robotikával foglalkozó személyt, intézményt vagy céget egyaránt!
A Magyarok a Marson egy olyan esemény, ami a robotika szerelmeseinek ad teret kreálmányuk tudásának megmérettetésére. A versenyen a csapatoknak évről-évre más, előre specifikált feladatokat kell teljesíteniük saját építésésű robotjaikkal. Mint a neve is mutatja, általában űrkutató jellegű feladatoka…
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.