A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztálya 1999. április 27-én alakult meg, már addig is több verseny szervezésével és a versenyekre való felkészítéssel foglalkozó országos és regionális versenybizottságok tagjaira épülve. Célja, hogy versenyeket és más tehetséggondozó rendezvényeket szervezzen elsősorban a középiskolások és részben az általános iskolások számára.
A szakosztály évente tart rendes ülést. Minden év novemberében az INFO ÉRA konferencián, Zamárdiban. A találkozás célja a versenyek szakmai tartalmának egyeztetése, a versenyek indításával kapcsolatos problémák megbeszélése illetve a lezárult versenyek értékelése.
Október végén közel 30 arany- és ezüstérmes informatikai diákolimpikon volt az ELTE és az NJSZT vendége – kísérőikkel és a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia közösségének vezetőivel együtt. Tehetséggondozásért felelős alelnökünk, Erdősné dr. Németh Ágnes volt a főszervezője az IOI International Stu…
Benjamin Burton professzor, az IOI – Nemzetközi Informatikai Diákolimpia – elnöke az ELTE IK és a Neumann Társaság által, a HUAWEI támogatásával szervezett IOI International Study Campen is részt vett, lelkesen látogatta a programokat a 27 diákolimpikonnal, a világ arany- és ezüstérmes top kódolófia…
A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) rendezvénye, az IOI Study Camp, amely a verseny lezárultával a legjobb eredményeket elérő olimpikonokat látja vendégül magas színvonalú szakmai és szabadidős programokkal egy héten át. 2023-ban az IOI Study Camp Budapesten, az Eötvös Loránd Tudomány…
Az IOI Study Camp az IOI 2023 nemzetközi informatikai diákolimpia „follow up” eseménye az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara (ELTE IK) és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közös szervezésében, illetve a HUAWEI finanszírozásában.
Az IOI idei aranyérmesei és ezüstérmes…
Hely: Óbudai Egyetem (Budapest III. Bécsi út 96/B) F09 terem
Dátum:
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és az Óbudai Egyetem (ÓE) oktatástörténeti konferenciával jelentkezik, melynek fókuszában a hazai középiskolai informatikaoktatás és az idén 55 éves Neumann Társaság ahhoz kapcsolódó tehetséggondozási tevékenysége…
Sikerrel zárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Neumann Társaság konzorciumi partnerségében megvalósított Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP-program), melynek most már a pénzügyi zárása is hibamentesen megtörtént. Az évek során több egyetemmel, az ELTE-n kívül a Pécsi T…
Még nincs 16 éves, de már aranyérmes IT-diákolimpikon. Görömbey Tamás a legfiatalabbakat célzó Európai Junior Informatikai Diákolimpián hozott hazánk számára egy aranyat – és az eredményes versenyzés már hagyomány, hiszen nem ő az első családtag, aki részt vesz a Neumann Társaság tehetséggond…
Harminc ország legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára rendezték meg az Európai Junior Informatikai Diákolimpiát, melyről egy arany- és egy bronzéremmel tértek haza a diákok. A versenyzők a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fe…
Georgiában rendezték meg a világ harminc országának legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpiát (eJOI) szeptember 8-14 között. A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támo…
Németh Márton diákolimpikon régi ismerősünk, többször beszélgettünk már Vele, egyfajta szóvivő is a versenyzőink között. Most bronzéremmel tért haza a Szegeden tartott Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról – és már a jövőre készül: az egyik legpatinásabb brit egyetemen folytatja tanulmányait.
2023-ban Neumann születésének 120. évfordulóját a Neumann Társaság nagyszabású, a neumanni örökséget sokszínűen bemutató rendezvény-sorozattal ünnepelte.